Polgári Fehérvár

Székesfehérvár érték

Történelmi

főváros, mely a

jövőbe

tekint.

Városi hitvallásunk középpontjában az áll, hogy Székesfehérvár elsősorban összetartó, városukra büszke és erős jövőt építeni kívánó emberek közössége.
Büszkék vagyunk arra, hogy a mi otthonunk az ezeréves Magyarország bölcsője, ezt az örökséget felelősséggel kell ápoljuk, építsük és tovább adjuk majd gyermekeinknek.

Megvédett környezetünk

Élő közösség

Történelmünk tisztelete

Dinamikus fejlődés

Szent István városa

Székesfehérvárt mind a földrajzi, mind a történelmi, mind a gazdasági adottságai különleges lehetőségekkel ruházzák fel.
Ezekkel a lehetőségekkel tudnunk kell élni mindannyiunk érdekében.
Döntéseinket, a fejlődés irányait keresztény értékrend alapozza meg, mely értelmében igazságosan, mértékletesen és a kevésbé szerencséseket mindig felkarolva járunk el a város ügyeiben.
Székesfehérvár jelentősége a magyar nemzet életében kiemelkedő, ezt pedig a jelenben is szeretnénk megtestesíteni, a jövőben pedig növelni. Szent István és az Árpád-ház emlékét nem csak ápoljuk tehát, építkezünk belőle, ezzel erősítve a haza szellemi és lelki védőbástyáit. Kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy a fehérvári családok egyre élhetőbb, egyre több szolgáltatást és lehetőséget kínáló városban élhessenek, ahol nem csak az épített, hanem a természeti környezetet is ápoljuk a következő generációk számára.

Út a jövőbe

Valljuk, hogy erős ország nincs erős városok nélkül, erős város pedig nincs erős polgári közösség nélkül. Székesfehérvár fejlődése megelőzi a magyarországi átlagot, így a jobb életminőségért, fenntarthatóan, de növekedő gazdaságért már nem a hazai, hanem a nemzetközi térben versenyzünk, célunk, hogy a Közép- és nyugat-európai települések fejlettségéhez évről évre közelítsünk.
Mindez nem elképzelhető erős közösség nélkül, melyet összetart a közös otthon szeretete, a közösen vállalt és ápolt értékek és a közös, mindannyiunkat meghatározó kultúra és helyi élmények.
Székesfehérvár jövője tehát Szent István örökségén nyugszik, elkötelezett polgárok munkája formálja és világunk legfejlettebb középvárosai között van.

Elérhetőség:

info@polgarifehervar.hu

Facebook